2011. október 13., csütörtök

Horváth Benjámin visszatér(t)!

Horváth Benjámin!
  Nyáron térdműtéten átesett szélső középpályásunk Sajóbábonyban már 24 percet kapott, amikor Tóth László helyett lépett ismét pályára a mérkőzés 66. percében. A nyáron igazolt Kosztek Erik és Bodnár Barnabás az eddigi mérkőzéseken jó teljesítményt nyújtott, így Horváthnak meg kell harcolni a helyéért, ami saját elmondása szerint, egyértelműen a csapat javára szolgálhatja.

2011. október 11., kedd

Márkus fújja a sípot!


A hétvégi Sátoraljaújhelyben megrendezendő bajnoki mérkőzés játékvezetője Márkus Péter lesz. Asszisztensei Belicza János és Spiczmüller József lesz.

2011. október 10., hétfő

"A győzelem azoké, akik hisznek benne, és sohasem adják fel!"

Luhály István
 Mondta ezt komoly egyeztetések után az a Luhály István, aki aszalói ténykedése először jut szóhoz a honlapon! A rendkívül lelkes, mindig minden ellenfélből alaposan felkészült szakember, Barcsa Lászlóval 2011 telén érkezett csapatunkhoz és az azóta eltelt időszakot vesszük vele górcső alá. Interjújában beszél a közös munkáról, a múltról, a kupaszereplésről, a játékosokról és mivel a kérdések kontra válaszok időben csúsztak pár napot, így a csapat "pályaedzője" még a Sajóbábony elleni mérkőzést értékeli és a következő, azóta ugye megnyert Sajószentpéter elleni mérkőzést vártuk. (A késés miatt ezt kihagytuk!) Csak futólagosan: az elvárás pusztán annyi volt, mint minden mérkőzésen itt is a győzelem a cél és ezt mint szombaton kiderült, teljesítették is a fiúk!

2011. október 9., vasárnap

A fordulás után beindultak!

Tóth ezúttal megadott találatot szerzett!
 Szombaton Sajószentpéter csapatát fogadták a mieink Halmajon, ahol 0-0-s szünet után a második félidőben két vállra fektették a mieink az ellenfelet Ónodi, Tóth Norbert és Kosztek találatával!*
Aszaló – Sajószentpéter    3-0 (0-0)
Halmaj, 100 néző. V.: Séra.
Aszaló: Lövei – Buri (Abonyi), Deme, Meczkó, Konkoly, Kosztek, Kispál (Füleki), Varga, Bodnár, Horváth (Tóth N.), Tóth L. (Ónodi). Edző: Barcsa László, Luhály István.
Sajószentpéter: Viszóczki – Mező, Harnócz, Nyíri, Benkő, Sári (Bobcsák), Béres, Juhász, Garai, Dorogi (Verebélyi), Szabó (Borbély). Edző:
Divinszki József.
G.: Ónodi, Tóth N., Kosztek.
Jók: az egész csapat, ill. Juhász, Béres, Benkő, Mező, Harnócz.
Ifi: 1-8.
Barcsa László: – Már az első félidőben el kellett volna döntenünk a mérkőzést. Erőteljesebben, gyorsabban játszottunk és biztosan nyertünk egy jobb sorsra érdemes csapat ellen. Mielőbbi gyógyulást a sérült játékosoknak.
Márkus Lajos, elnök: - A 0-0-nál kihagyott helyzetünk után a mi öt perces rövidzárlatunkat a hazai csapat könyörtelenül kihasználta. Mielőbbi gyógyulást a sérült játékosainknak.

*Jövő héttől már visszatér a megszokott mérkőzés tudósítás, képekkel!

2011. október 6., csütörtök

Utánpótlás eredmények


Szerdán U13-s, csütörtökön U16-s csapatunk fogadta Aszalón Tiszalúcot. A fényes első forduló után, a kicsik és a nagyok is egyaránt elbuktak a második mérkőzésükön és mindkét csapatunk 4-2 arányban kapott ki a vendég tiszalúciaktól!

2011. október 4., kedd

Séra fújja a sípot!


A hétvégi Aszaló-Sajószentpéter mérkőzés játékvezetője Séra János lesz. Asszisztensei Mező Imre és Vodila Sándor.

2011. október 3., hétfő

Vereség Sajóbábonyban

Sajóbábony – Aszaló    2-1 (0-1)
Sajóbábony, 100 néző. V.: Kassai.
Sajóbábony: Komlósi – Mizser, Tóth I., Hronyecz, Tóth T., Novák (Demeter), Bazsányi, Madarász, Erdei-Nagy (Schmidt), Molnár, Nyeste. Edző: Kapitány Béla.
Aszaló: Lövei – Buri, Deme, Meczkó (Füleki), Konkoly, Kosztek (Abonyi), Tóth N., Varga, Bodnár, Kispál, Tóth L. (Horváth). Edző: Barcsa László, Luhály István.
G.: Bazsányi (2), ill. Tóth L.
Jók: Komlósi, Mizser, Bazsányi,Tóth T., Nyeste, ill. az egész csapat.
Ifi: 4-2.
Kapitány Béla: - Az első játékrészben tompán és fásultan játszottunk, a folytatásban az akarat és a hozzáállás minden téren változást eredményezett. Egy jó formában lévő, masszív Aszalót sikerült legyőznünk.
Barcsa László: -  Gratulálok a hazaiak győzelméhez. Egy olyan mérkőzésen kaptunk ki, ahol nem kaptunk egyenlő feltételeket a megye egyik leggyengébb játékvezetőjétől aki jogos büntetőt és a vele járó kiállítást nem látott.