2012. október 11., csütörtök

Farkas fújja a sípot!


 A hétvégi Onga elleni mérkőzés játékvezetője Farkas Zsolt lesz. Asszisztensei Vágási Zoltán és Mező Imre.

2012. október 10., szerda

"Tudtam, hogy jó csapatba igazolok!"

Vécsi Gábor: gipsz már a múlté!

Vécsi Gábor a nyár egyik legrutinosabb és talán legjobban várt átigazolásaként Tiszalúcon lépett pályára először kezdőként a csapatba. Akkor egy gólpasszal, Encsen pedig már egy góllal segítette az együttest a győzelemhez. Tette mindezt gipszes kézzel, de a héten megszabadult a nehezéktől, így hétvégén már újra, ahogy ő fogalmazott "kétkezes játékosként" léphet pályára volt csapata ellen, és reméli hogy újabb góllal, gólpasszal segíti három ponthoz a gárdát.

2012. október 9., kedd

Új gólszerzők kerültek a listára!

Pecsenye első gólját szerezte!

 

 A szombati fordulóban újabb kiállítás színesítette a mérkőzést. Meczkó Gergely a 27. percben kapott piros lapja azt jelenti, hogy védőnknek oda lett az eddigi sorozata, mely szerint amely mérkőzésen pályára lépett, azt végig is játszotta. Ennél örömtelibb hír, hogy megszerezte első bajnoki gólját Vécsi Gábor, és Pecsenye Krisztián is.

2012. október 7., vasárnap

Hétvégi eredmények


A 8. fordulóban potyogtak a gólok. Szombaton három mérkőzésen is 5, vagy annál több találat született, így például az éllovas Szikszó-Tomor-Lak 5-2-re győzte le jövőheti ellenfelünket, Ongát. Tállya 5-0 arányban nyer, akárcsak Sajóbábony. Vasárnap vissza fogodtabbak voltak a csatatok. Felsőzsolca és az MVSC is egy gólos mérkőzésen győzött, utóbbi Edelényt verte hazai környezetben! Sárospatak megszerezte első győzelmét.
A 8. forduló teljes eredménysora:

A szív diadala - Diósgyőr módra!

Ebben a képben minden benne van...



 
 A 8. fordulóban Encsre látogatott csapatunk, ahol a hazaiak ellen kiélezett csatára volt kilátás. Nem is csalódhatott az, aki ezen a délután kilátogatott az encsi szabadidőközpontba, ugyanis jó időben, jó csapatokkal, egy jó iramú, kemény csatát hozott a 90 perc. Aki látta a péntek esti DVTK-MTK NB1-es bajnoki összecsapást, kétségkívül jó pár párhuzamot vonhatott a két mérkőzés között. Aszalói szimpatizánsként számunkra hatott kedvezően a diósgyőri mentalitás, ugyanis a kedvenceink a mérkőzés 2/3-t emberhátrányban futballozták végig, és így sikerült megfordítani a mérkőzést a második félidőben 2 percen belül Pecsenye és Vécsi találatának köszönhetően! S ami végre látható és érzékelhető volt: felhőtlen volt az öröm!
Képek a mérkőzésről: ide kattintva!

2012. október 3., szerda

Bárczi fújja a sípot!


A hétvégi Encs elleni mérkőzés játékvezetője Bárczi József lesz. Asszisztensei Tiszóczki Attila és Varga Norbert.

2012. október 2., kedd

Halder és Gierling gólja, Vécsi első 90 perce, Varga piros lapja

Vécsi gipszes kézzel is a csapat hasznára volt!

 

Lényegében ezek voltak a hétvégi 90 percben történt legfontosabb mozzanatai (persze nem csak ez), amit jóízűen, illetve Varga Dávid esetében aligha kedvesen feljegyezhettünk a statisztikánkba. Mindenesetre talán az egyik legjobb hír, hogy a csapat újabb győzelméhez ezúttal már érdemben hozzátudott járulni a nyári szerzemény és eddig kevés szerepet kapó Vécsi Gábor, aki ugyan ha gipszes-fáslizott-bekötött kézzel is de szerepet vállalt a győzelemben. Persze a többség is ugyanekkora dicséretben részesül!

Képek a hétvégi mérkőzésről: ide kattintva!