2013. április 6., szombat

"Nincs miért szégyenkeznünk!"

Varga húzódása ellenére biztos pont volt

 Nyilatkozta Barcsa László a mérkőzés után és valóban igaza van vezetőedzőnknek, hiába is vereséget szenvedett csapatunk a Szikszó-Tomor-Lak elleni rangadón, jobban és veszélyesebben játszottak a mérkőzés nagy részében a mieink sajnos azonban ezért nem adnak pontot semmilyen rendszerben sem. A második félidőben kihagyott ziccerek megbosszultál önmagukat és egy kiugratás okozta a vesztünket. A hajrában persze még igyekeztek egyenlíteni Sikorszkiék, de a játék kapkodós lett, a lakiak pedig kontrákból veszélyessé váltak, de újabb gólt nekik sem sikerült szerezni, így maradt az 1-0-s végeredmény, ami a hazaiak 19 mérkőzés óta tartó veretlenségét tovább növelte eggyel, érdemtelenül...

 Nem estek egymásnak a csapatok Múcsonyban. A szemerkélő esőben kellemetlenül csúszóssá váló műfűt is meg kellett szokni a 22 játékosnak, valamint érezhető volt az egymás iránti tisztelet és az ebből fakadó roppant feszültség a pályán. Az első percekben többet volt Vargáéknál a labda, és igyekeztek keresni egymást a játékszerrel, kapura igazán nagy veszélyt azonban nem sikerült jelenteni. A vendégek két gyors csatárjukra alapozták a játékukat, őket hosszú labdákkal igyekeztek kiugratni, amit az elején még sikerült is véghezvinni a bóbiskáló védelmünk ugyanis kétszer is magára hagyta két támadóval, az amúgy bemelegítés során meghúzódó Varga Dávidot, de időben kapcsolva és visszaérkezve rendre sikerült tisztázni a védőinknek. Az első igazán nagy helyzet Boros Márton előtt adódott, aki egy jobboldali beadás után maradt teljesen üresen a hosszú oldalon, és egy lecsorgó labdát 12 méterről a kapu fölé bombázott. Ezután viszont stabilan, és megbízhatóan teljesített a Varga, Meczkó vezette védelem, utóbbi tanárian ért oda mindenhova és szerelt szabályosan mindannyiszor. Előre fele viszont nem ment, és a kapu előterében már nem voltak olyan biztosak a mieink. Hiába csúszott a műfű, egyetlen távoli lövést nem láthattunk, hiába vannak jó lövőink. Nagy mezőnymunka volt az első 45 perc.  A két tizenhatos között gyűrték egymást a csapatok igazán nagy helyzetek nélkül, így a félidőben maradt a 0-0-s eredmény.

 A második játékrészre két változtatást eszközölt Barcsa László. A sárga lapos Konkoly Krisztián helyett Pecsenye Krisztián, míg Halder Péter helyett Vécsi Gábor lépett pályára. A második játékrész elején érezhető volt, hogy a lakiak dűlőre akarják vinni a dolgot, de Boros lövésénél Lövey magabiztosan védett, majd Subert beadását is sikeresen szedte le kapusunk. Jó 10 perce volt a lakiaknak, aztán a mieink következtek a mérkőzés talán legnagyobb helyzeteivel. A szünetben beálló Vécsi egy jobboldali beadás után teljesen üresen találta magát a tizenhatoson belül, ő azonban kapásból a kapu fölé lőtt. Majd nem sokkal később Gál beadását Lázár csúsztatta a kapu mellé jó 10 méterről, majd ismét Vécsi következett, aki Bohus baloldali beadása után az alacsonyan szálló labdát mellel próbálta a kapuba továbbítani, azonban ez a mozdulat nem sikerült, így oda lett a nagy lehetőség. Nagy helyzetek nélkül továbbra is inkább a mieink domináltak, persze a hazaiak előrevágott labdái mindig is veszélyt okoztak. Egy ilyenből - ahogyan az a futball nagykönyvben megvan írva: a kihagyott helyzetek megbosszulták önmagukat - szerezett vezetést Tomor-Lak: a 78 percben kiugró Boros Márton elhúzta Lövey mellett a labdát a 16-oson belül, majd hiába a becsúszó Meczkó, a kapuba tudta lőni azt. 1-0. Kinyíltak természetesen a mieink a hajrára, de eredménye nem lett, szerencsére a hazai oldalon sem, ugyanis óriási gólhelyzetet elszórakoztak a Boros-testvérek Suberttel. Az egyenlítés leginkább Füleki lábában maradt, aki a jobboldalról üresen kapta a labdát, majd a tizenhatoson belül, középre passz helyett kapura lőtt, Varsányi azonban védeni tudott.
 Az eredmény nem változott, az ilyen tipikusan "egy gólos meccsen" nem a mieink találtak a kapuba, hiába is játszottak jobban Sikorszkiék nem sikerült megtörni az átkot, miszerint nagy téttel bíró meccseket veszít el a csapat.

 
Szikszó-Tomor-Lak – Aszaló 1-0 (0-0)
Múcsony, műfű, 100 néző. V.: Csorba.

Szikszó-Tomor-Lak: Varsányi – Szita (Illés), Hanász, Kalász, Szopkó, Subert, Benkő (Barta), Boros L., Komjáti, Zinger (Nagy), Boros M. Edző: Simon Imre.
Aszaló: Lövey – Búri, Varga D., Bohus, Konkoly (Pecsenye), Sikorszki (Tóth), Lázár, Horváth, Gál, Meczkó, Halder (Vécsi). Edző: Barcsa László.
G.: Boros M.
Jók: az egész csapat, ill. az egész csapat.
Ifi: későbbi időpontban játsszák.

Szilvai Attila, elnök: – Ez egy nagyon értékes és fontos győzelem volt, ma azt is megtapasztalhattuk, hogy milyen egy igazi jó csapat ellen játszani. Gratulálok mindkét csapat sportszerű és magas színvonalú játékához.
Barcsa László: – Nagy iramú, küzdelmes, magas színvonalú mérkőzésen a döntetlen igazságosabb lett volna, de jó csapatnak szerencséje is van, így csak gratulálni tudok győzelmükhöz és a bajnokság megnyeréséhez. Nincs miért szégyenkeznünk!

14 megjegyzés:

  1. hazai csapat nem véletlenül nyerte meg a mérközést!! ezt az is bizonyitja hogy nem véletlenül vezetnek 26 pontal aszaló előtt!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért nyerte meg a meccset, mert a kevés lehetőségből egyet berúgtak. A fociban ez számít, de ha a mutatott játékot nézzük nem biztos hogy lejött egy semleges, semmit nem tudó embernek, hogy melyik csapat vezeti magasan a mezőny fölött a bajnokságot, sőt... Sajnos ilyen a futball.

      Törlés
  2. Ami a lényeg, van egy jó CSAPATUNK! Fel a fejjel,ez egy NB-s mérkőzés volt.
    Ha mindenki ilyen lelkesen és odaadással játszik mint Lak ellen jönni fognak az eredmények.Türelem és összetartás !!!
    HAJRÁ ASZALÓ !!!
    SALA 21.

    VálaszTörlés
  3. Abból a kevés lehetőségből a végén akár 3-4-0 végeredmény is lehetett volna ha nem szórakozzák el a hazaiak!!! örüljetek neki hogy ennyivel megusztátok!!! és ha minden meérközéshez igy álnátok hozzá akor nem a 8ikok lennétek a tabellán!!

    VálaszTörlés
  4. Ha reálisan néznéd kb 4-4 lett volna a végeredmény!Nem tudom te mit néztél de biztos jó sportoló lehettél valaha!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A döntetlen valóban igazságosabb lett volna !

      Törlés
  5. Ha a Lakiak edzője Szilvai úr nem terrorizálja folyamatosan a játékvezetőt lehet,hogy akkor nem lett volna 1:0 sem,mert akkor a játékvezető le merte volna fújni a gól előtti szabálytalanságot,mert Boros lehúzta Bohust.Ennyit ér Szilvai! Abban is biztos vagyok,hogy más edző a mérkőzést nem nézte volna végig a kispadról ha azt művelte volna amit Ő. Egyébként meg azon felesleges meditálni,hogy mi lett volna az igazságos,mert igazság nem volt soha és nem is lesz.A következtetéseket kell levonni, és abból építkezni. Egyébként az egyik hozzászólónak csak annyit,hogy magasról lehet nagyot esni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már elnézést, de nem akarok csak azért lent lenni állandóan, hogy nehogy nagyot essek.

      Törlés
  6. Csak amikor lent voltál akkor nem voltál ilyen okos meg nagyképü.

    VálaszTörlés
  7. Semleges nézőként néztem a mérkőzést!! egy biztos a játékvezető nem biztositott egyenlő feltételeket!! k krisztiánt már a 15 percben kikelett volna álitani!!! nem hinném ha nem ez lett volna a végeredményt!! akár mi is változott volna!! szerintem a szikszó megérdemelten vezeti magasan a bajnoksákot hozzá teszem azt hogy veretlenül!! szerintem az aszalónak is adott volt a lehetőség hogy akár forditott sorendben alakuljon a bajnokság!! ez csak rajtuk mulott!!! de szerintem tul sok bekébzelt bunkó fudbalistával rendelkeznek!! és minden elismerésem szilvai urnak! mivel 21 éve csinál megyei 1 csapatot!!! és még egyetlen egyesület sem szerepelt ennyi éven keresztül a bajnokságban!!! ugygondolom megérdemlik!! mivel legjobb játélkos álományuk van a megyei 1 ben!!!! hajrá szikszó!! és fel a fejjel aszaló!!! lehetőség adott mutassátok meg akkor!!!??:)

    VálaszTörlés
  8. Nem akartam reagálni arra ami itt folyik,de remélem gondolataimmal véget vetek az adok kapoknak.Jelenleg Tomor-Lak a legjobb csapat a megyei 1 osztályban.Nem véletlenül vezetnek toronymagasan,és nem véletlenül veretlenek.Kár rágodni azon hogy mi volt a mérkőzésen,megérdemelten nyertek, mert az közel azonos számú helyzetekböl ők egyet berugtak mi pedig nem.Sok sikert nekik a továbbiakban,biztos vagyok benne hogy ők lesznek a bajnokok.Szilvai Attila megérdemli ezt a sikert,mert mindegy milyen ember a mérkőzés alatt,ennyi év után,ennyi áldozat és munka után megérdemli hogy bajnok legyen csapatával.Az biztos hogy sok ilyen mérkőzés kellene a megyében,mert még a kispadon is élvezhető volt az elejétől a végéig.Jól játszottunk,sőt játékban talán jobbak voltunk,de ezért semmit sem adnak.Készüljünk a hétvégére mert nagyon kell a győzelem.Sok sikert a Tomornak,hajrá Aszaló!Üdv. Barcsa László

    VálaszTörlés
  9. Csak azért szólok hozzá mert irritál az,hogy a Szilvai úrat annyira dicsérgetik.Talán emlékszik még valaki arra,hogy mit müvelt a médiában mikor a kiesés ellen harcoltak.A LSZ-ben, és a JV-ben mindenki volt minden csak normális nem.És egy darabig el is tünt a látókörből.És hogyan lett a csapat Szikszó-Tomorlak? A mérkőzésről csak annyit jó kis mérkőzés volt.

    VálaszTörlés