2014. május 12., hétfő

A győzelmi megszakadt, a veretlenségi nem

 A 26. fordulóban megszakadt csapatunk nyolc mérkőzés óta tartó győzelmi sorozata Harsányban, ahol 1-1-es döntetlent értek el Szászfaiék. A találkozón számon nagy helyzetet kidolgoztak a mieink, amik azonban sorra kimaradtak, egy védelmi hibát követően pedig egyenlítettek a hazaiak a második játékrészben, így már csak a veretlenségi sorozat tart, ami immár 13 mérkőzés óta tart.

 A találkozó első félidejében több nagy ziccert kihagytak a mieink. Az első igazán nagy lehetőség Kiss Elemér előtt adódott, aki Stefán Szabolcs indítását követően egyedül vezethette kapusra a labdát, majd miután elvitte a kapus mellett a játékszer, de a visszaérő védő a gólvonalról mentett. Majd Kiss távoli lövését fogta magabiztosan Polyák. Majd Abonyi kiugratását követően középre passzolt a tizenhatoson belül Kisshez, aki továbbtolta a labdát Mikóhoz, aki szemben a kapuval erőtlent lövést eresztett meg, így Polyák hárítani tudott. A hazaiaknál Mizser okozott némi veszélyt Korály kapuja előtt, valamint Nagy Gábor hatalmas bedobásai okoztak zavart a védelemben. A 38. percben aztán Kiss vezetgette középen a labdát, majd hatalmas gólt akasztott a hazai kapu jobb oldalába. 0-1. 
 A második játékrész elején egyenlítettek a harsányiak: egy baloldali szögletet követően Juhász fejelte rossz helyre a labdát, amit Markov megköszönt szépen és a kapuba továbbította. 1-1. Némileg megtorpantak ezután a mieink, és bár fölényben voltak a hazaiak, igazán nagy gólhelyzetet nem sikerült kialakítani. Ellenben nálunk akadtak ordító ziccerek: Juhász előretörését követően jobbról tálalt a középen üresen érkező Mikó Norbert elé, aki közvetlen közelről az üres kapu helyett a felső lécre bombázta a labdát. Majd Török szabadrúgása is a lécen csattant, így Polyák itt hálát mondhatott a kapufának. A mérkőzés vége felé kissé eldurvult a mérkőzés, sok reklamálás és szabálytalanság tarkította a mérkőzést. A 87. percben Krajnyák Balázs ellen elkövetett szabálytalanságért Szamkó kapta meg a második sárga lapját, így ő idő előtt kénytelen volt elhagyni a pályát. Az eredmény azonban már nem változott, így 1-1-es döntetlennel ért véget a találkozó.

Harsány – Aszaló 1-1 (0-1)
 Harsány, 100 néző. V.: Gáll V.

Harsány: Polyák – Székely, Mizser, Hegedüs (Farkas), Éliás, Markov, Illés, Nagy G., Nagy Zs., Szamkó, Kascsák. Edző: Markov Tamás.
Aszaló: Korály – Juhász, Szászfai, Stefán, Krajnyák B., Török (Agárdi), Krajnyák T., Ádám, Abonyi, Kiss, Mikó (Juhász). Edző: Füleki János.
Gólszerzők: Markov, ill. Kiss. 

Kiállítva: Szamkó (87.) 
Jók: senki, ill. Szászfai, Kiss, Abonyi.

Harsány U19 - Aszaló U19: 4-1 (1-0)
Harsány, 50 néző. V.: Lajkó

Aszaló: Kádas - Lakatos, Czimbalmos, Kárpáti, Gáspár - Bátkai, Szabó (Szakácsi), Kiss, Füleki - Glonczi, Homonnay. Vezetőedző: Kovács Krisztián

Fiataljaink ellen helycserés támadás zajlott, ugyanis így, hogy Kovács Krisztián tanítványai elvesztették a találkozót a harsányiak megelőzték a mieinket. Ráadásul Kovács Krisztián sérülés miatt ezúttal már a 40. percben kénytelen volt elhasználni egyetlen cserelehetőségét, valamint a második félidő végén Glonczi Gergőt a játékvezető kiállította.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése