2015. február 27., péntek

"Szeretném, ha lenne egyfajta stílusa a csapatnak!"

Holnap már élesben megy minden

Sportvezető létére honlapunk pályafutása során eddig nem adott interjút Szabó László. A télen azonban ő vette át felnőtt együttesünk irányítását - Kovács Krisztián ifjúsági edzővel az oldalán - így most már "kényszerből" is, de kifejezte álláspontját az alábbi kérdésekben. Kitértünk a tavaszra, kitértünk az átigazolási szezonra, és kitértünk a holnapi napon elrajtoló tavaszi szezonra, melynek során Szabó László reméli, az együttesben kialakul egy olyan rendszer, és játék, amely a kilátogató szurkolók számára örömteli lesz, és mindemellett sikeres. A bajnokság második felében pedig egyértelmű cél elérni a dobogót - holnap Vattán 14:30-kor eldördül a rajtpisztoly!


A hétvégén kezdődik a tavaszi szezon, de még mielőtt ide tévednénk. Hogyan értékeli az elmúlt fél esztendőt?
Szabó László: Van bennem hiányérzet, nem is elsősorban a helyezést illetően sokkal inkább sok esetben a mutatott játék minősége volt az ami kívánni valót hagyott maga után.  Így,  hogy  törölték az őszi szezon legnagyobb blamáját – a sajószentpéteri vereségre gondolok-  számunkra ez kedvezően alakult, ami által a tavaszi szezont a 3. helyről kezdheti meg csapatunk.  A 2014-es tavaszi szezon után, amelyben az őszi két győzelmet követően további 14 fordulón keresztül veretlen maradt a csapat és a jól sikerült erősítések  következtében, szerintem nem csak én  voltam az aki várta a jó folytatást. De ismét bebizonyosodott,  sok jó futballista még nem garancia a tuti sikerre, idő kell még a játékosokból csapat lesz. Ez istenigazából  a szezon végére realizálódott az együttesünknél. Ha végig nézzük a mérkőzéseket fájó a két hazai vereség, még akkor is ha ez a két csapat jelenleg előttünk van a tabellán, főleg a Mezőcsát elleni vereséget volt nehéz megemészteni hisz itt a játékvezetőnek döntő szerepe volt az eredmény kialakulásában. Nem szereztünk pontot Sajósenyén és Tiszakesziben sem, úgy , hogy Sajósenyén kifejezetten rosszul, míg Tiszakesziben motiváltan és jól is játszott a csapat. Az egyetlen döntetlen eredmény elérésekor az ősz leggyengébb játékát produkálták a fiúk,  míg a kilenc győzelmet nem kell megmagyarázni, hisz a 3 pont begyűjtése bárhol és bármikor dicséretes teljesítmény, ha ki kellene emelnem , akkor a Bükkzsércen elért szép győzelem volt ezek közül a NR1. Összességében a cél az 1-3 hely elérése volt a csapat számára, amelyet teljesítettek a fiaink, tehát nem lehetünk elégedetlenek.

Füleki János külföldön vállalt munkát a téli szünetben, így ő úgy döntött átmenetileg átadja a karmesteri pálcát. Házon belül lett orvosolva a probléma, így a tavasszal Kovács Krisztiánnal az oldalán teljesítik majd a tavaszt. Mennyire nehéz a feladat?
Szabó László: Jelenleg ez egy átmeneti megoldás, hisz Füleki János jelenleg is idehaza van és részt is vesz a csapat életében, de mivel ezen munkavégzés miatt Ő bejelentette, hogy nem tudja felvállalni a csapat szakmai irányítását, már a felkészülés kezdete óta Kovács Krisztián ifi edzővel közösen  irányítjuk a csapatot. Nyilván való, hogy itt már nem csak közvetetten felelős  az ember a csapat eredményességéért, hanem  az edzésvezetéstől kezdve a csapat  összetételén át sok-sok minden direktebben jelentkezik. Ha őszinte akarok lenni nem az első ilyen eset amikor ha átmenetileg is de ilyen jellegű feladataim is vannak.  

Hogy sikerült ilyen „edzői felállásban” a felkészülés? Hogyan értékelné a hátrahagyott két, két és fél hónapot?
Szabó László: Azt gondolom, hogy egy jó felkészülésen vagyunk túl, igaz ez még akkor is ha a két utolsó felkészülési mérkőzésünket különböző okok miatt nem tudtuk lejátszani.  Számomra is kellemes meglepetés volt az edzéslátogatások magas létszáma, és az hogy a csapat számára  újszerű edzésmunkát milyen lelkesedéssel végezték  a játékosok.  Az edzőmérkőzésen mutatott játékkal is elégedettek lehettünk,  hiba és gond lehet belőle, hogy egyetlen edzőmeccset sem játszottunk természetes füvön.

Nem volt nagy mozgás a keretben. Két távozó mellett, három már korábban Aszalón futballozó játékost igazoltunk. Tudatos ez a „járt utat járatlanért…” elv?
Szabó László: A játékos mozgást illetően ami igazán fájó az a két helyi fiatalnak a távozása, még akkor is igaz ez ha Stefán Szabolcs visszaigazolása érdekében elég sok követ megmozgattunk,  de az ongaiak inkorrekt magatartása miatt nem tudtuk Szabolcsot vissza hozni. Ha továbbiakat nézem, Szászfai Krisztián életkorára,  munkahelyi elfoglaltságára való tekintettel kérte, hogy tekintsünk el a játékától, ugyanakkor bírjuk az ígéretét arra az esetre vonatkozóan, hogy amennyiben szükségünk lesz a játékára egy két alkalomra visszatér közénk. További távozók lehetnek a  Fülekiék:  Gabi jelenleg is sérült s ha még nem is megy ki az édesapjával külföldre sérülése okán vélhetően tavasszal nem tud majd játszani, Csaba pedig az előzetes terveknek megfelelően külföldre megy dolgozni.
 Az érkező oldalon szerepel Sebők Krisztián aki már a Borosi tornán is a csapattal volt,  valamint Bari Gábor  és Bari Martin. Velük mindenképpen szélesedett a variációs lehetőségünk és sokat is várunk tőlük. Az átigazolások kapcsán  érdemes azt tudni, hogy nagyon sok játékosunkat csábították más csapatokhoz, és talán a legnagyobb eredménye az átigazolási szezonnak,  hogy a két aszalói fiún kívül –itt is Stefánra volt esélyünk, hogy vissza kerül- mindenkit sikerült  megtartanunk.

Hátulról távozott két aszalói fiatal. Ez a keret aszalói kötődését illetően is probléma, illetve a védelem összetételét illetően is jelenthet fejfájást. Ráadásul Krajnyák Tamás is kidőlt a sorból. Mennyire lesz nehéz így a tavasz?
Szabó László: A legnagyobb kérdések valóban a védelem összetételét illetően merültek fel,  és nem mondanék igazat ha azt mondanám, hogy ezt a kérdést sikerült minden kétséget kizáróan rendezni.  Itt létszám problémáink is vannak, tehát kevés az igazi védő,  amit még tetéz Krajnyák Tamás sérülése is.  Az edzőmérkőzéseken gyakoroltunk több fajta védekezési stratégiát, -ezért is fájó az elmaradt két edzőmeccs-  és hiszek abba, hogy sikerül egy stabil védelmi felállást találnunk,  holnap már élesben is lesz lehetőségünk  mindennek a tesztelésére.

Ifjúsági csapatunk toronymagasan vezeti a bajnokságot. Milyen potenciál van az ifjúsági játékosokban? Lehet-e majd rájuk építeni mondjuk a nyártól?

Szabó László: Már nem csak a nyártól, hisz a felkészülést 3 ifjúsági játékos is végig csinálta, és bármikor szükségünk lehet az Ő bevetésükre is, biztos vagyok benne nem fogunk bennük csalódni,  ugyanakkor nem szeretnénk az ifi csapatot szétszedni, tehát ezek a játékosok a tavaszi szezonban az ifjúsági csapatot fogják reményeink szerint a bajnoki címhez segíteni. Az ő idejük majd a jövő szezonban jöhet el, hisz többen egyébként is kiöregednek az ifi korosztályból.

Reális cél a dobogó? Milyen tavasz vár ránk, mik az elvárások a csapattal szemben?
Szabó László: Reális cél kell, hogy legyen a dobogó.  Ilyenkor mindig kérdéses, hogy a többi csapat hogyan erősített, hisz nagyon megtudnak változni az erőviszonyok egyik szezonról a másikra, nem kell messzire menni elég a tavalyi saját példánkat alapul venni. De mi is erősödtünk és ha sikerül a csapatot abba az irányba terelni ami játékot játszatni szeretnénk és mindez fegyelmezettséggel lelkesedéssel és a játék iránti alázattal fog párosulni szép tavasz elé nézetünk. Ezen a szinten nehéz elérni de szeretném ha lenne egyfajta stílusa a csapatnak, a nézőknek felfedezhető lenne  tudatosság a játékunkban és mindez olyan tartalommal párosulna, amely a közönség számára is élvezhető  és szerethető futballban mutatkozna meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése