2015. október 4., vasárnap

Aszaló - Rudabánya 3-2 (1-1)


 A bajnokság 8. fordulójában hazai pályán fogadta együttesünk Rudabányát. A múltheti bravúros győzelem után újra megszerezte a három pontot a csapat. Igaz ezúttal nem a szebbik arcukat mutatták Meczkó Gergelyék, de cél a győzelem volt, amelyet elért a csapat. Ráadásul örömteli, hogy immáron bajnoki mérkőzésen is ismét a kezdőcsapatban szerepelt Lencsés Gergő.
Aszaló - Rudabánya 3-2 (1-1)
Aszaló, 100 néző. V.: Nagy F.

Aszaló: Korály – Meczkó, Stefán, Zékány, Molnár, Ádám, Bari G. (Mikó), Bari M., Lajtos (Füleki), Lencsés (Agárdi), Török (Barta). Edző: Füleki János.
Rudabánya: Benedek – Tátrai, Holló, Kovács, Toma, Káló, Musa, Guba, Veres (Kőrösi), Szajkó, Kiss (Szajkó). Edző: Kovács Gyula.
Gólszerzők: Bari M. (2), Ádám, ill. Guba, Kiss.
Jók: Bari M. (a mezőny legjobba), Korály, Zékány, Molnár, Ádám A., ill. senki.
Ifi: 4-2
Füleki János: – A haza pálya hátrányát leküzdöttük és megszenvedtünk a 3 pontért. Remélem az elmúlt két forduló 6 pontja után visszaszerezte a csapat az önbecsülését és az önbizalmát.
Kovács Gyula: – Háromesélyes meccs volt. Sajnos a ziccereket kihagytuk. Gratulálok a csapatnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése