2014. november 2., vasárnap

Hétvégi eredmények


 Befejeződtek a 12. forduló küzdelmei. Csapatunk a szombati napon 3-0-ra győzte le hazai pályán Sajóvámost, ugyanilyen sima győzelmet aratott szombaton Alsózsolca hazai pályán Sajószöged ellen. A vasárnapi napon két mérkőzés is félbeszakadt: a Mezőnagymihály-Cserépfalu mérkőzés 3-1-nél, míg a Mezőcsát-Sajószentpéter 0-0-nál, úgy hogy a péteriek alapból 8 fővel álltak fel! Bükkzsérc és Emőd egyaránt 2-0-ra nyert hazai pályán, előbbi Szirmabesenyőt, míg utóbbi az előttünk álló Tiszakeszit múlta felül. Harsányból Vatta vitte haza a három pontot, miután 2-0-ra győzött.
 A 12. forduló után így csapatunk továbbra is a tabella 4. helyén áll és amennyiben jövőhéten győz Tiszakesziben, úgy fellép a dobogóra Füleki János együttese.

 A boon.hu információ szerint a Mezőnagymihály-Cserépfalu mérkőzés verekedésbe fulladt - a rendőri kihallgatások még 16 órakor is tartottak.
 Szintén a boon.hu-n olvasható, hogy a Mezőcsát-Sajószentpéter mérkőzés pedig azért szakadt félbe a 68. percben, mert a vendég csapat létszáma 7 fő alá csökkent. A többi játékos érvényes sportorvosival nem rendelkezett!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése