2015. január 31., szombat

3. helyen zárult a Borosi-kupa

Lencsés 7 gólt szerzett

 A szombati napon a XXX. Borosi László Teremlabdarúgó Emléktorna bőcsi selejtezőjén szerepelt csapatunk. A torna harmadik mérkőzésén lépett pályára először a Szabó László-Kovács Krisztián edzőpáros trenírozta csapat - ez minden bizonnyal a tavaly folyamán végig így lesz, ugyanis Füleki János külföldön vállalt munkát. Alsóvadász ellen magabiztos 12-1-es győzelmet aratott csapatunk, majd a második összecsapáson bár Edelény-Tomor-Lak ellen a mieink szereztek vezetést, közvetlen a középkezdésből egyenlített a Szilvai-csapat, majd még hétszer csaptak le az idegesen, kapkodva játszó együttesünkre, akik későn ébredtek: 8-4. Bőcs ellen már jóval pattogósabban, szervezettebben és gólra törőbben játszottak a mieink, azonban a kihagyott helyzetek kis pályán megbosszulták önmagukat, és bár kiváló mérkőzést játszottak a mieink, 6-4-es bőcsi siker lett a vége. Végül a számunkra utolsó összecsapáson Alsózsolca ellen szinte végig uralva a találkozót értek el 6-2-es sikert a mieink, így a bőcsi selejtezőcsoport harmadik helyét sikerült megszerezni.
 A selejtezőcsoport első helyéért rendezett utolsó összecsapáson rendkívül nagy feszültségek közepette, Subert Attila találata döntött Edelény-Tomor-Lak javára a házigazda ellen úgy, hogy volt olyan,  hogy egy rövid ideig, de kettős emberelőnyben játszottak a bőcsiek, így ők jutottak a jövőheti középdöntőbe. 
Képek a szombati napról: ide kattintva!
Mérkőzéseink és gólszerzőink:

Aszaló - Alsóvadász: 12-1
Gólszerzőink: Lencsés (5), Meczkó (2), Sebők (2), Barta, Kiss, Siroki öngól.

Aszaló - Edelény-Tomor-Lak: 4-8
Gólszerzőink: Lencsés (2), Sebők, Zékány.

Aszaló - Bőcs: 4-6
Gólszerzőink: Meczkó (2), Zékány (2)

Aszaló - Alsózsolca: 6-2 
Gólszerzőink: Sebők (3), Török, Meczkó, Kiss

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése