2015. január 8., csütörtök

"Többre vagyunk képesek!"

Lencsés Gergő
 Lencsés Gergő egy éve, a téli szünetben érkezett csapatunkhoz. Már a 2013/2014-es bajnokság tavaszi szezonjában is bizonyította, hogy gólérzékeny futballista. Ebben a szezonban nyolc alkalommal lépett pályára, összesen 612 percet töltött a pályán, ami alatt 7 gólt szerzett és 4 gólpasszal segítette társait. Ezzel ő lett a csapat házi gólkirálya, illetve a kanadai táblázatot is vezeti. S ha ez még nem elég, az évzáró banketten Ádám Attilával holtversenyben őt szavazták meg az őszi szezon legjobb játékosának is.


Hét szerzett találatoddal te lettél a csapat házi gólkirálya az ősszel. Mennyire vagy elégedett ezzel a számmal?
Lencsés Gergő: Nem vagyok vele feltétlenül megelégedve, hiszen több lehetőségem is lett volna arra a mérkőzéseken, hogy növeljem a góljaim számát, de sajnos azok a helyzetek kimaradtak...

Mindemellett szereztél négy gólpasszt is, így vezeted a kanadai táblázatot, pedig valamivel több mint a mérkőzések felén szerepeltél csupán. Elégedett vagy az őszi teljesítményeddel?
Lencsés Gergő: Az imént elmondottak alapján nem vagyok elégedett, hiszen egy csatárt a góljai száma alapján minősítenek. A jövőben igyekszem javítani, és ha egy mérkőzésen két helyzetem van, mind a kettőt értékesítsem.

Hogyan értékelnéd a csapat szereplését?
Lencsés Gergő: Elnézve a csapat jelenlegi keretét, azt kell mondjam többre vagyunk képesek és többre vagyunk elhivatottak, ennek érdekében szeretnénk a tavasszal előrelépni a tabellán. 
 
Melyik volt a kedvenc mérkőzésed, illetve van-e kedvenc találatod?
Lencsés Gergő: Kedvenc mérkőzésnek a Szirmabesenyő elleni találkozót mondanám, hiszen ott sikerült mesterhármast elérnem. Kedvenc gólom azonban nincs, mindegyik találat egyaránt fontos, és ugyan olyan értékű számomra.

Mi kell ahhoz, hogy fellépjen a csapat a dobogóra?
Lencsés Gergő: Az a legfontosabb, hogy a jövőben mindenki a tudásának legjavát adja a mérkőzések folyamán. Ha ez megvan, biztos hogy a szezon végére ott leszünk a dobogó valamelyik fokán!

Szerepelt az együttes az Óévbúcsúztató Teremtornán, de nyilván elsődleges teremtorna a Borosi-kupa. Mennyire fekszik a terem számodra?
Lencsés Gergő: Szeretek teremben játszani, talán még jobban is, mint nagypályán. Támadóként ugyebár a góllövés hajt, és a teremben nyilvánvalóan egyszerűbb a dolgom ilyen szempontból. Továbbá az sem hátráltat, ha egy gyors ritmusváltást kell véghezvinni, valamint egy-egy sikeres csel után már általában célba vehető a kapu is. 

Holtversenyben a te nevedet írták a legtöbben a papírra az évzáró banketten, mint a szezon legjobb játéka. Lassan egy éve hogy ide igazoltál, hogyan érzed magad?
Lencsés Gergő: Nagyon jól érzem magam a csapatnál, rendkívül jó a csapategység és a közösség, ami a pályán is előnyünkre válhat a továbbiakban.

Milyen célok vannak előtted a tavaszi szezont illetően?
Lencsés Gergő: Cél a bajnoki cím! Én személy szerint pedig igyekszem minél tovább növelni góljaim számát, amivel segítségére lehetek a csapatnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése