2017. március 18., szombat

Parasznyára látogatunk vasárnap

Vasárnap Parasznyára látogat a csapat

A megyei II. osztály Északi-csoportjának 18. fordulójában vasárnap 15 órakor Parasznyára látogat együttesünk. A tabella nyolcadik helyén álló vendéglátók a tavasz első fordulójában 2-0-ás vereséget szenvedett Gesztelyben. A tavalyi szezonban mind a két mérkőzésen 2-1 arányban győzött az idegenben szereplő gárda. Az őszi mérkőzés pontosztozkodást hozott, annak ellenére hogy kétszer is aszalói játékos talált a kapuba. Ganyi Gábor ugyan vezetést szerzett, egy szerencsétlen mozdulatot követően Molnár Dezsőről került saját kapujába a labda, így alakult ki az 1-1-es végeredmény. Mikó Norbert sem számít könnyű mérkőzésre, de bízik benne, hogy a múlthetihez képest minőségben mindenképp javul csapatunk játéka.

Mérkőzés váró és történelem

Ugyan a játékunk döcögött az első tavaszi mérkőzésen, azt hiszem az 5-0-ás győzelmet nem kell megmagyarázni. Ugyanakkor a parasznyai csapat kikapott Gesztelyben a nyitányon, így valószínűleg azért, hogy ne két vereséggel kezdjék a tavaszt mindent meg fognak tenni a vasárnapi találkozón. Ám mi is a három pontért megyünk, ráadásul több, az előző hétről hiányzó játékos is ott lesz a csapatban, akikkel bízom benne, hogy javulni fog a játékunk minősége. Nem számítok könnyű mérkőzésre, de célunk a győzelem - nyilatkozta a mérkőzés kapcsán Mikó Norbert vezetőedző.

Az eddig lejátszott mérkőzések

2016/2017

2016. szeptember 9., szombat
Aszaló - Parasznya 1-1 (1-0)
Gólszerző: Ganyi (1-0) a 31., Molnár (öngól, 1-1) az 55. percben.

2015/2016

2016. május 25., szombat
Aszaló - Parasznya 1-2 (0-1)

Gólszerző: Molnár (0-1) a 29., Dányi (0-2) a 46., Török (1-2) a 68. percben.

2015. november 15., vasárnap
Parasznya - Aszaló 1-2 (1-0)
Gólszerző: Szaniszló (1-0) a 42., Lencsés (1-1) az 56., Bari G. (1-2) a 61. percben.

2008/2009

2009. március 29.
Parasznya - Aszaló 2-3 (2-3)
Gólszerző: Baráth (0-1), Bódi (0-2), Nagy (0-3), Bastyúr (1-3), Király (2-3).

2008. szeptember 7.
Aszaló - Parasznya 7-3 (2-1)
Gólszerző: Lója (1-0) az 1., Mata (1-1) a 25., Latos (2-1) 43., Lója (3-1) az 55., Glonczi (4-1) az 56., Lója (5-1) a 60., Lója (6-1) a 62., Horváth (6-2) a 73., Király (6-3) a 78., Lója (7-3) a 88. percben.

2004/2005 

2004. október 10.
Aszaló - Parasznya 4-0 (4-0)

Gólszerző: Galyas (1-0), Bélavári (2-0), Bélavári (3-0), Bélavári (4-0).


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése