2017. május 22., hétfő

"Most nézzen magába mindenki"


Az elmúlt hétvégén súlyos, ötgólos vereséget szenvedett együttesünk a bajnokságban. Mindezt úgy, hogy mind az öt kapott gólt emberhátrányban szerezte a bódvaszilasi csapat. Rég volt példa arra, hogy az ellenfelek öt góllal terheljék az aszalói kaput. Ilyen legutóbb 2015. szeptember 13-án, az 5. fordulóban rendezett Sajóvámos - Aszaló mérkőzésen fordult elő, amikor 5-2-re kaptak ki a mieink. Négy gólt már az idei kiírásban kapott az együttesünk, az  Aszaló - Mályinka találkozót 5-4-es állásnál fújta le a játékvezető, míg az előző kiírásban hazai környezetben 4-1 arányban kapott ki csapatunk Szendrő ellen a 16. körben, valamint 4-2-re a Sajósenye vendégeként szenvedett vereséget a 27. fordulóban csapatunk.

 - Nincs mentség a hétvégi teljesítményre - kezdte Szabó László, az egyesület vezetője.
 Kétségtelen, hogy számos hiányzója volt a csapatnak, de nehéz elmenni amellett, hogy emberelőnyben kapott öt gólt a csapat szűk félóra alatt. Remélhetőleg magába néz mindenki a hétvégi események után, az is aki részese volt a vereségnek és az is, aki máshol mulatta az időt szombaton. Talán jól is jön most a szabad hétvége a fiúknak, hiszen az utolsó két mérkőzésre mindenki összeszedheti magát testben és lélekben egyaránt, és remélhetőleg az utolsó két találkozón bizonyítja mindenki, hogy a jövőben is érdemes az aszalói mezre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése