2013. február 28., csütörtök

Sikeres főpróba

 Szerda este megtartotta főpróbáját felnőtt csapatunk Diósgyőrben, az ellenfél ezúttal az MVSC volt. A találkozón a kezdeti nehézségek után (a miskolci alakulat szerzett  vezetést) átvette az irányítást csapatunk, és Bohus duplájával hamar sikerült a fordítás. A 90 perc folyamán már a hétvégére készült Lövey Lajos csapata, ennek fejében küldte pályára a kezdő 11-et, amelyben helyet kapott immár Gál Ferenc is, aki az első félidőben irányítóként, míg a második félidőben középhátvédként mutatta be, miért is ragaszkodott annyira leigazolásához a vezetőség. A találkozó végére nagy különbség alakult ki a két csapat között, ami gólokban is megmutatkozott, így sima győzelemmel hangolt az Edelény elleni szezonnyitóra együttesünk. (A találkozót a kerítésen túlról Göndör Béla, az edelényiek vezetőedzője is figyelemmel kísérte.)

Aszaló-MVSC: 7-1
Diósgyőr, műfű

Aszaló: Lövey (Medve) - Buri, Agárdy (Füleki), Meczkó, Pecsenye - Sikorszki, Tóth N. (Juhász), Gál, Bohus - Sári (Szabó), Halder (Kárpáti)
Gólszerzők: Bohus (2), Füleki (2), Kárpáti (2), Sikorszki

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése