2013. augusztus 2., péntek

Így lesz a nullából 20...

Nincs egyszerű dolga, de elszánt Füleki János

Kialakult az Aszalói Sportegyesület 2013/2014-es bajnoki szezonjának kerete. Köztudottan érdekes és hullámvölgyes időszakon van túl az egyesület, ugyanis a tavalyi megyei I. osztályú szereplés után, idén a megyei II. osztály közép csoportjában versenyez majd csapatunk, valamint a tavalyi játékoskeretből egytől egyig mindenki eligazolt. Hogy hová, az az alábbi ide kattintva olvasható!
 Miután beadta nevezését csapatunk, azonnal nekilátott a vezetőség, valamint az újdonsült vezetőedző, Füleki János az új csapat összeállításához, és bő két-három hetes munkával. az augusztus 1-ei éjféli határidőig, sikerült összehozni azt a 20 fős keretet, akik az őszi szezonban magukra húzhatják az aszalói mezt!

 Korábban sokaknak okozott problémát, és sokakban merült fel a kérdés, hogy hiába az Aszaló SE, hiába a szurkolók, ha olyanok játszanak a csapatban, akiknek nincs kötődésük a községhez.
 Most 180 fokos fordulatot vett a történet, és teljesen új koncepcióval épült fel az új csapat és igazoltak játékosok együttesünkhöz.

 Lévén, hogy Füleki János lett a felnőtt csapat vezetőedzője, illő azokkal kezdeni, akik maradtak, így Buri Márió, Juhász József, Kárpáti Ádám, Kádas Csaba és Stefán Szabolcs lesz az a tavalyi ifjúsági csapatból, akik idén már a felnőtt kerethez tartoznak biztosan.

 Lesznek, vagy aki figyelemmel kíséri a csapat életét, azoknak a felkészülési mérkőzésen szembetűnhet egy-két régebbről már ismerős név. Visszatér csapatunkhoz Füleki Csaba, Glonczi Károly, Szászfai Krisztián és Tóth László. Akik régóta szimpatizálnak Aszalóval, azoknak ismerős lesz még Török Gábor és Román Sándor neve is. De visszatér féléves sajósenyei kitérő után a vállműtét előtt álló, ezért jelenleg még nem futballozó Abonyi László, valamint a pár évvel korábban az ifjúsági csapatban szereplő Illés Gábor és Nagy Attila is. Így tartunk jelenleg 14 játékosnál.

 A maradék hat ember, teljesen új arc lehet szurkolóink számára. Persze lehet, hogy sokaknak ismerős például az alsóvadászi futballcsapat húzóembere, Horváth Lajos, közismertebb nevén "Rinti", vagy a még 2008. augusztusában, a megyei II. osztályban Aszalónak két bombagólt lövő Krajnyák Tamás. Ők nekik ez lesz az első váltás pályafutásuk során, csak úgy mint a kisebbik Krajnyák fiúnak, Krajnyák Balázsnak és Balovics Áronnak. Korály Gábor is része lehet az utóbb felsorolt három embernek, ugyanis ők négyen érkeznek a tavaly kieső Homrogdból. Korály Gábor lesz minden bizonnyal a csapat első számú kapusa. Végül, de nem utolsó sorban némileg érdekes Tóth Viktor története, aki annak a Tóth Norbertnek az öccse, aki az elmúlt években nálunk futballozott. 

 Ez a 20 név alkotja tehát azt a keretet, akik a következő évben, években magukra húzhatják az aszalói mezt, és akiknek hétvégéről hétvégére szurkolhatnak a mérkőzésre kilátogatók. Az biztos, hogy ez a fiatal csapat két-három rutinos emberrel kiegészítve az edzőmérkőzésekből leszűrve nem lesz rossz csapat, és remélhetőleg sok örömet fog mindannyiunknak szerezni!

Ifjúsági csapatból felkerülő fiatalok:
Buri Márió, Juhász József, Kárpáti Ádám, Kádas Csaba, Stefán Szabolcs
Érkezők:
Abonyi László (Sajósenye), Balovics Áron (Homrogd), Füleki Csaba (Ináncs), Glonczi Károly (Kiskinizs), Horváth Lajos (Alsóvadász), Illés Gábor (Tomor-Lak), Korály Gábor (Homrogd), Krajnyák Balázs (Homrogd), Krajnyák Tamás (Homrogd), Nagy Attila (Tomor-Lak), Román Sándor (Beret), Szászfai Krisztián (Garadna), Tóth László (Encs), Tóth Viktor (Onga), Török Gábor (Mezőzombor)

2013/2014-es felnőtt csapat kerete:
Vezetőedző: Füleki János

Kapusok: Korály Gábor, Kádas Csaba
Védők: Balovics Áron, Illés Gábor, Juhász József, Krajnyák Balázs, Szászfai Krisztián, Tóth Viktor
Középpályások: Glonczi Károly, Kárpáti Ádám, Krajnyák Tamás, Nagy Attila, Román Sándor, Stefán Szabolcs, Török Gábor
Támadók: Abonyi László, Buri Márió, Füleki Csaba, Horváth Lajos, Tóth László

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése