2011. október 19., szerda

"Szorgos iparosokkal" előre!

Barcsa László

11. játéknap után 4. helyen áll a csapat a tabellán, így ez a Barcsa-Luhály  edzőpáros eddigi legjobb helyezése az aszalói csapattal, de mindenki úgy reménykedik, hogy ez még nem a csúcs és mint kiderül. Azonban, hogy mi történt az előző két fordulóban a csapattal amelyen egyaránt nyertek a fiúk, arról a vezetőedzőt faggattuk, és további véleményt kapunk a a visszatérő Horváthról és a fiatal Ónodi Csabáról is. Hétvégén egy roppant nehéz összecsapáson a játékvezetőn sok múlhat és nyilván sok múlhat majd a nyáron éppen Encsről érkező Kosztek Eriken is, aki manapság lendült formába, de a csapat nem egy emberből áll...



Túl a 11. fordulón 4. helyen áll a csapat a tabellán! Mennyire elégedett az eddig eredményekkel?
Aki ismer az tudja, hogy sosem vagyok elégedett. Elégedett csak akkor leszek, ha az őszi szezon végén nem leszünk a tabellán a mostanitól lentebb.

Tekintsünk vissza az elmúlt két bajnoki találkozóra: hogyan látta a Sajószentpéter elleni győzelmet?
Sajószentpétertől azt kaptuk, amire számítottunk: jól megszervezett védekezés, és a megszerzett labdákkal próbáltak gyors és veszélyes támadásokat vezetni. Jól védekeztek 60 percig, bár az első félidőben sem rajtuk múlt, hogy nem vezettünk gólokkal. Tudtam, hogy csak az első gólig lesz nehéz, de ez annyira jól sikerült, hogy szinte 5 perc alatt elintéztük a mérkőzést. Talán megértették végre a játékosok, hogy minden meccset komolyan kell venni, függetlenül attól, hogy kivel játszunk. Ha ez így lett volna Emőd és Nyékládháza ellen, akkor talán elégedett is lehetnék.

5 Halmajon megvívott találkozó, 12 megszerzett pont, 15-3-s gólkülönbség, mindössze egy kakukktojás (Nyékládháza), 3-s szerzett gólátlag. Minek tudható be, hogy "hazai" környezetben ilyen erős a csapat, holott "játszó" focit játszó embereknek inkább a nagy, és jobb minőségű pálya lenne az igazi? (Tiszalúc, Emőd)
Talán annyi előnyünk van a hozzánk látogató csapatokkal szemben, hogy valamelyest már ismerjük a rossz minőségű halmaji pályát és jobban tudunk alkalmazkodni hozzá.

Elmúlt hétvégén viszont megtörte idegenben az "újhelyi átkot" a csapat! Hogyan értékelné az ott látottakat?
Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, de erre is számítottunk. Azzal nem értek egyet, amit Szabó Laci kollégám nyilatkozott, hogy "végig mezőfölényben játszottak", mert ez csak a kiállítás utáni időszakra igaz, az is csak a második gólunkig. Szerintem az első félidőben mi támadtunk többet, de igazi helyzet egyik oldalon sem alakult ki. A második félidőben a felerősödő széltől támogatott hazaiak, nagy elánnal támadtak. A kontráinkban sok veszély volt, és mindkét gólunkat gyors támadás előzte meg. Sajnos a játékvezető ritkán látható hibáinak köszönhetően a hazai csapat 10 emberrel betudta fejezni a mérkőzést, nem tudtam hogy ütésért és durva, szándékos utánrúgásért csak sárga kártya jár... Összességében Sátoraljaújhely egy fiatal, tehetséges csapat, akik nem a tudásuknak megfelelő helyen állnak jelenleg és abban is biztos vagyok, hogy nem sok csapat fog tőlük ponttal elmenni.

Felsőzsolcán beállva felrakta az i-re a pontot, Sajószentpéter ellen ő kezdte, Sátoraljaújhelyen ő döntötte el: Ónodi Csabáról van szó! Mennyivel változott az ő helyzete a felnőtt csapatnál, megmarad-e a Jolly Joker szerepköre?
Ónodi jelenleg maximum 30 perces játékos. Jobban tud segíteni, ha a már fáradó ellenfelekkel kell viaskodni. Nagyon tehetséges fiatal, hamarosan eljön az az idő, amikor helyet követel magának a kezdőben. Ezeket én már megbeszéltem vele, és mindenben egyetértettünk.

Kinek a teljesítményével volt megelégedve az eddigiek alapján? Kollégája említette Löveyt, Meczkót, Bodnárt...
Én nem emelnék ki senkit, mert mindenkinek voltak gyengébbre sikerült mérkőzései. Továbbra is azt mondom, hogy a mi erőnk az egységességünkben van. Nincsenek sztárok, nincsenek nevek, csak szorgos iparosok. Mindenkivel elégedett vagyok.

Felépült Horváth és már Újhelyen kezdőként, méghozzá csatárként kapott lehetőséget. Ez lesz az új posztja?
Horváth egy olyan sokoldalú játékos, aki több poszton is kimagaslót tud nyújtani. Biztosan nem fog támadót játszani folyamatosan, de amíg játékba lendül jobb neki elöl. Örülök, hogy vannak olyan támadó középpályásaink, akik elől is tudnak játszani.

Hétvégén rangadó vár a csapatra, méghozzá Encs csapata érkezik az "oroszlánbarlangba". Mit vár attól a mérkőzéstől, illetve ön szerint mennyire fognak a formába lendülő Kosztekre utazni a vendégek?
 Ismét egy nehéz mérkőzés elé nézünk. A két csapat jól ismeri egymást, meglepetést nem tud okozni egymásnak egyik se. Talán a "hazai pálya előnye" és talán az, hogy mi gyorsabb focit játszunk, és ezáltal lendületesebb a csapatunk. Ezek dönthetnek. Remélem tanultunk az őszi mérkőzésből, ahol kikaptunk 1:0-ra, mert sok helyzetet kihagytunk. Nyernünk kell, mert olyan szoros a mezőny, hogy egy esetleges vereséggel akár a 11-ik helyre lehet vissza csúszni, egy esetleges győzelmünkkel pedig tisztes távolságra mennénk el az Encstől. Remélem a játékvezető az első perctől kezdve következetes lesz, és hamar megtorolja majd az esetleges durva szabálytalanságokat. Eriknek pedig biztosan nem akármilyen mérkőzés lesz, és remélem gólokkal fog bizonyítani volt csapatának, hiszen benne van...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése