2012. április 16., hétfő

"Úgy, ahogy az edző mondja"

Jakab Gyula

Jakab Gyula 35 esztendős létére, még most is a megyei I. osztály egyik legjobban fejelő játékosa. A télen Abaújszántóról érkező középső védő első számú helyettese a szintén télen távozó Deme Attilának, akit nem csak védekezésben, de olykor olykor támadásban is helyettesítenie kell. Hogy ezt a feladatot sem veszi félvállról, mi sem mutatja jobban, hogy két héttel ezelőtt kettő góllal járult hozzá az emődi csapat legázolásához. A hétvégén egyébként egy lejátszott mérkőzés mellett, egy-kettőn besegít, ugyanis nem titok, rutinos középhátvédünk hétvégente meghasonul önmagával és játékvezetőként is tevékenykedik.

Már több mérkőzésen is pályára léptél, hogy érzed magad a csapatban, illetve hogy kerültél a csapathoz a télen?
Jakab Gyula: Jól érzem magam a csapatban azt hiszem, hogy már befogadott mindenki! Barcsa Laci keresett meg és így kerültem ide. Már régebben is ide akartam igazolni, de akkor nem jött össze.

Hogyan értékelnéd az eddig eltelt fordulókat a csapat és önmagad szempontjából?

J.Gy.: Szerintem eddig úgy szereplünk, ahogy azt elvárták tőlünk. Volt ugyan egy megingás, de az belefér a szezonba remélem! Én a magam részéről megpróbálok mindent megtenni, hogy a csapat és a vezetés na meg a szurkolóknak megfeleljek! Mérkőzésről-mérkőzésre próbálom azt csinálni a pályán, amit az edzőm rám bíz kisebb-nagyobb sikerrel.

Rutinos játékosként meglehetősen fiatal társaságba kerültél. Hogyan sikerült a beilleszkedés, illetve milyen a hangulat az öltözőn belül?
J.Gy.: Az öltözői hangulat nagyon jó, egységes kis csapat vagyunk. Ahol eddig megfordultam, ott se volt rossz a hangulat.

Játékos karriered mellett folyamatosan jársz mérkőzéseket vezetni: hogyan egyeztethető össze, ez a két „hivatás”?
J.Gy.: Igazából nehéz egy kicsit összehozni a dolgokat, de eddig mindig sikerült és így persze hétvégente mindig ellentétesen járok mérkőzésre focizni, és mérkőzést vezetni. De ebben a Labdarúgó Szövetségben is partnerek, Kurmai Zoli bácsi tudja, hogy mikor focizom és úgy csinálja a küldést. Ezt nagyon köszönöm neki!  

Térjünk vissza kicsit a szezonra: milyen célokkal vágtál neki a tavaszi szezonnak?
J.Gy.: Én mindig nyerni akarok mert ilyen típusú játékos vagyok. Minél előrébb szeretnék végezni a bajnokság végén a csapattal és hiába van most némi lemaradásunk, nem lehetetlen semmi! Dobogóra szeretnék állni a szezon végeztével, de az majd a végén derül ki hogy melyik fokára...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése