2015. május 2., szombat

Három kapufa, két gól, egy pont

Alaposan megküzdöttek a felek
 A 25. fordulóban Sajószögeden, kiváló feltételek mellett léphetett pályára együttesünk. Borzasztó álmosan kezdte a mérkőzést csapatunk, bár az első komoly lehetőségét kihagyta a hazai csapat. Bari Gábor könnyen a kapuba találhatott volna, azonban 11 méterről mellélőtt, majd szinte a következő hazai akcióból a 9. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat, majd tíz perccel később meg is duplázta előnyét. Éledtek a mieink, Bari Martin kétszer került óriási helyzetbe, ebből egyszer a kapufát találta el, majd Sebők Krisztián közeli lövését blokkolták. A 29. percben azonban már nem volt aki beleálljon Sebők lövésébe, így az a kapuban landolt. Fordulatos, változatos mérkőzés kerekedett az összecsapásból, ugyanis Korály Gábor több ízben is bravúrt kellett hogy bemutasson.
 Fordulást követően már-már mindent egy lapra feltéve támadtak a mieink. Bari Martin újabb kapufát rúgott, Bari Gábor éles szögből a bal felső felé bombázott, Füleki Gábor pedig senkitől sem zavartatva az üres kapu mellé belsőzte a labdát. Aztán a 81. percben Füleki Gábor lövése pattant szerencsésen Ádám István elé, aki higgadtan értékesítette helyzetét, majd a ráadás perceiben a győztes gólt is megszerezhette volna fiatal támadónk, ám egy baloldali beadást követően a kapufára bólintott, így 2-2-es döntetlennel ért véget a találkozó.
Képek a mérkőzésről: ide kattintva!
Jegyzőkönyv

Sajószöged – Aszaló 2-2 (2-1)
Sajószöged, 100 néző. V.: Varga N.

Sajószöged: Hornyák – Galambossy, Vámosi, Kiss, Migyu, Gulácsi, Tóth, Fekete (Bolykó), Gulyás (Isshak), Kurucz, Farkas. Edző: Bán András.
Aszaló: Korály – Krajnyák T. (Agárdi), Mikó, Krajnyák B., Meczkó, Barta (Füleki G.), Bari G., Bari M., Török (Füleki Cs.), Sebők (Ádám I.), Ádám A. Edző: Szabó László.
Gólszerzők: Kurucz, Gulyás, ill. Sebők, Ádám I.
Jók: az egész csapat, ill. Ádám A., Meczkó, Korály , Bari M.


Ifjúsági csapatunk számára nem ígérkezett egyszerűnek a találkozó, hiszen kapus nélkül kellett nekivágnia a találkozónak Kovács Krisztián csapatának, ráadásul ezen felül több hiányzója is akadt a társaságnak. Gáspár Zsolt áldozta be magát a kapusposztra, amit érzékeltek a hazaiak, de az első félidőben nem tudtak a helyzettel mit kezdeni. 3-0 után fiataljaink talán elhitték hogy megnyerték a találkozót, és bár a hazaiak felálltak a padlóról, végül Glonczi Gergő fejese visszataszította őket a földre, így újabb három ponttal gazdagodtak a mieink, és mivel a harsányi csapat nagy meglepetésre vereséget szenvedett Szirmabesenyőn, két győzelem választja el ifistáinkat a bajnoki címtől!

Sajószöged U19 - Aszaló U19: 3-4 (0-3)
Sajószöged, 25 néző. V.: Silye.

Aszaló: Gáspár - Lakatos, Czimbalmos (Glonczi), Kiss, Sipos - Bátkai (Dányi), Szabó, Horváth, Füleki - Homonnay, Buri. Vezetőedző: Kovács Krisztián
Gólszerzők: Bátkai (2), Buri, Glonczi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése