2011. augusztus 9., kedd

Fogják a kezünket...

Budapesten elkészült a Magyar Kupa 2. körének sorsolása ahol a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kispalád SC-t kaptuk. Utána kutatva egy kicsit és figyelembe véve azt a tényt, hogy ebben a körben kapcsolódnak be az NB II-s csapatok, könnyebb ellenfél nem igazán jöhetett volna velünk szembe... A kispaládi labdarúgók tavaly még a szabolcsi bajnokság 3. vonalában vitézkedtek, ahol a fehérgyarmati csoportot megnyerve vívták ki a Megye II-ben való szereplés jogát. Imponáló a tavaszi (12 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség), illetve a hazai (13 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség) mérlegük. Az első fordulóban a vendéglátónk a Pátroha együttesét búcsúztatták, ez jelzi a paládiak erejét, hisz ellenfelük az előző bajnokságban a Megye II. osztály 2 helyén végzett, egy ponttal lemaradva a bajnoki címről. Jó lesz tehát vigyázni!
Maga a település egy kicsit több mint 500 lelket számláló falu a Fehérgyarmati kistérségben, Nyíregyházától mintegy 110 kilométerre (Érdekesség, hogy Aszaló közelebb van Nyíregyházához közúton, mint Kispalád!). Tehát akik a rozvágyi 110 kilométeres túrát sokallták, a mostani közel 200-t már meg se fogják érezni...
Említést érdemel még a többi megyebeli csapat sorsolása, ahol csoportbeli ellenfelünk Tiszalúc, illetve a Tomor-Lakot búcsúztató Tiszaújváros igazi nagyágyúkkal találkozik, valószínűleg az NB II. Keleti csoportjának két nagy esélyesével, a DVSC-DEAC-cal illetve a Nyíregyházával.

Borsodi csapatok sorsolása:

Terem SE - Kazincbarcikai BSC FC
Tiszakanyári SE - Mezőkövesd-Zsóry
Bököny KSE - Putnok VSE
FC Tiszaújváros - Nyíregyháza Spartacus
Kispalád SC - Aszaló SE
Tiszalúc NSE - DVSC -DEAC

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése