2011. november 21., hétfő

Szabálytalan volt a tállyai találat?!

A csapatkapitányt érdemes figyelni, aki már legalább 2-2,5 méterrel előrébb járt a kelleténél!

Mint ismeretes, a hétvégi Aszaló-Tállya mérkőzésen a vendégek, már 20 másodperccel a kezdő sípszó után megszerezték a vezetést! A kezdő sípszónál érdekes megállni és kicsit alaposabban megvizsgálni a képet: ugyanis jól látható módon Kálmán Imre játékvezető sporttárs pontosan most fújt bele a sípjába, és a labda épp útjára indult, amikor is a vendégek csapatkapitánya már szemmel látható módon jóval az ellenfél térfelén jár, ami elvileg szabálytalan, pláne úgy, hogy ő szerezte a tállyaiak vezető találatát. (Ilyen esetért például egy Diósgyőr-Pécs bajnoki mérkőzésen újra el kellett végezni a kezdőrúgást...) Hogy kit lehetne felelősségre vonni? A játékvezetőt nyilván nem, hiszen ő háttal állt az esetnek, talán ha kissé foglalkozva lenne az üggyel az egyes számú asszisztenst lehetne elővenni, azonban ennek megyei első osztályban vajmi kevés esete van. Pláne úgy, hogy az éllovassal szembeni döntetlen nem számít rossz eredménynek és itt jön a de... De mennyivel másabb lett volna, ha történetesen nem kapunk gólt már a 20. másodpercben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése