2012. május 31., csütörtök

"Csak a győzelem ér valamit!"

Ekkor még nem tudtuk, hogy győztes gól lesz!

Horváth Benjámin egyike azon játékosoknak, akik aszalói futballpályafutásuk alatt eddig mindösszesen egyszer léptek pályára Aszalón, hazai színekben. A múlthéten fiatal középpályásunk is átesett a tűzkeresztségen és bár bevallotta izgult egy kicsit, a győzelem mindenképpen jó hatással volt rá, és a többiekre. Bár saját maga is érzi benne volt egy kisebb hullámvölgyben, abból kilábalt ő, és a csapat is, és Mádon is ha csak az ő egyetlen góljának köszönhetően is, de teljesen megérdemelten nyert a csapat. Horváth pedig megérdemelten kapta meg a mezőny legjobbja címet. A hátralévő három fordulóban pedig mindent megtesznek majd azért, hogy elérje célját a csapat. Bükkábrányon pedig ideje revánsot venni a bajnoki vereségért, állítja középpályásunk!


A hétvégén korán megszerezted a győzelmet érő találatot, ennek és jó játékodnak köszönhetően a mezőny legjobbja címet is kiérdemelted! Hogyan emlékszel vissza a gólodra, illetve a mérkőzésre?
Horváth Benjámin: A gólom története a következő: ha jól emlékszem az alapvonalhoz közel kaptunk egy szabadrúgást amit Halder Peti végzett el. Én a hosszú kapufa környékén helyezkedtem, majd elindultam a rövidre ahova Peti belőtte laposan a labdát, megpróbáltam kapura lőni, de nem teljesen jól találtam el, de így is kapura tartott és egy védő lábáról a rövidbe ment. Tehát közvetve lett az én gólom. Úgy gondolom teljesen megérdemelten nyertünk, több góllal kellett volna nyerni, ismét sok ziccer maradt ki. A gyors gól miatt nem rohantunk előre, inkább a Mád próbálkozott, de a támadásaiknak se eleje se vége nem volt, mi pedig minden kontrából nagy helyzetet alakítottunk ki. Mindent összevetve a 3 pont a lényeg.

A szezon közepén volt egy gyengébb időszakod. Mi volt ennek az oka?
H.B.: Hát volt egy időszak amikor valóban nem találtam a helyem, valahogy kapura veszélytelen voltam és a támadásokba se sokat tudtam hozzá tenni a játékhoz, valószínűleg a csapat akkori hullámzó teljesítménye ragadt át rám.

Az elmúlt fordulókban újra magadra találtál és beérted tavalyi önmagad a gólok számában. Volt erre vonatkoztatóan külön célod, hogy hány gólt szeretnél rúgni?
H.B.: Az ősszel nem voltam hadra fogható egy darabig, amikor beszálltam a bajnokságba akkor se voltam az igazi. Tavasszal 12 gólt szerettem volna, hát ez nem lesz meg, de azért még megpróbálok a hátralévő meccseken 1-2 gólt hozzá tenni.

Egyike vagy azoknak, akik a múlthéten aszalói mezben, először játszottál Aszalón! Mennyivel másabb otthon játszani, illetve melyik pálya jobb minőségben?
H.B.: Valóban így van, Aszalón ezidáig csak vendég mezben játszottam. Örülök, hogy sikerült haza költözni és az aszalói közönség előtt tudunk játszani.Kicsit izgultam ez első hazai meccsem előtt, de nem volt gond. A pálya én úgy gondolom, ha gondozva van akkor jobb, mint a halmaji.

A Magyar Kupában az utolsó fordulóban Bükkábrányt sorsolta elétek Fortuna. Mennyire mondható jónak a sorsolás?
H.B.: Először is itt már gyenge ellenfél nem volt, de mindenképpen örülök ennek a sorsolásnak, mert én úgy gondolom, hogy a hazai meccsünkön Bükkábrány ellen, az eredmény nem igazolta a játékképét, aki ott volt az tudja. Most pedig ezt lehet bizonyítani egy fontos mérkőzésen.

A bajnokságban három forduló van csupán hátra és három pont a lemaradás a 3. helytől. Meglehet az áhított 3. hely? Mit vársz a hátralévő három találkozótól?
H.B.: Meg kell lennie, szerintem a sorsunk a saját kezünkben van, ha mindhárom meccset sikerülne megnyerni biztos vagyok benne, hogy odaérnénk a dobogóra. Hazai pályán minden meccset nyerni kell, szóval Onga és Tomor-Lak ellen is. Végül is Tállya ellen idegenbe egy döntetlen sem rossz eredmény, de a mi esetünkben csak a győzelem ér valamit, úgy hogy biztosíthatok mindenkit, hogy a 3 pontért focizunk majd.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése