2014. április 5., szombat

Kiss ismét eldöntötte!

Ismét győzött Füleki János csapata

A 21. fordulóban Szirmabesenyőre látogatott Füleki János együttese, és bár papíron az elmúlt fordulókból ez bizonyult a legegyszerűbb mérkőzésnek, közel sem volt sima összecsapás, egyrészt mert egy masszív hazai csapattal találkoztak Szászfaiék, másrészt mert bár azt hittük az aszalói pályánál nincs rosszabb szombaton kiderült: van. Mindenesetre ellenfelet és pályát is legyőzve - Kiss Elemér egyetlen találatával - sikerült megszerezni zsinórban a negyedik győzelmet.
Képek a mérkőzésről: ide kattintva!

 A találkozóról igazán részletes beszámolót nem lehet írni, ugyanis a kapuk igazából egyik oldalon sem forogtak veszélyben a 90 perc alatt. Füleki János csapata rendkívül tudatos játékkal próbálta legyűrni az ellenfelet, nagy gólhelyzet azonban az első félidőben nem alakult ki. Korály Gábor kapuja sem forgott igazán veszélyben, a különböző beíveléseket ugyanis sikerült veszélytelenné tenni vagy kapusunknak, vagy a védelemnek. A csapatok amellett hogy egymással, leginkább a pálya talajával küzdöttek, és ennek következtében meglehetősen csapkodó játék folyt a pályán.
 A második félidő valamelyest tisztább képet mutatott, főleg úgy hogy az 57. percben egy kontra végén Krajnyák Tamás jobboldali beadását követően Kiss Elemér félollóból talált a hazai kapuba. 0-1. A találkozó hátralévő részében pedig a hazaiak természetesen igyekeztek egalizálni, míg a mieink a kontrákból éltek, illetve éltek volna. Említésre méltó még, hogy a hazaiak kapusát a 68. percben le kellett cserélni sérülés miatt, helyét a 46 esztendős mezőnyjátékos, Nagy Róbert vette át a cserepadról. Kihasználni azonban nem sikerült ezt a kisebbfajta előnyt, így maradt az 1-0-ás eredmény, amellyel elmondható, hogy csapatunk nyolc mérkőzés óta veretlen a bajnokságban.

Szirmabesenyő - Aszaló: 0-1 (0-0)
Szirmabesenyő, 100 néző. V.: Ártim

Szirmabesenyő: Mészáros (Nagy R. I.) - Nagy R. II., Balogh, Tóth , Varga - Soltész (Bozsóki), Dévai, Farkas (Botos), Dőri - Bertók, Pintér. Vezetőedző: Békési Ferenc
Aszaló: Korály - Juhász, Szászfai, Stefán, Krajnyák B. - Krajnyák T., Török, Glonczi, Ádám - Kiss, Mikó (Illés). Vezetőedző: Füleki János
Gólszerző: Kiss
Jók: Kiss a mezőny legjobbja és az egész csapat (a hazai oldalról nem ismert)

Füleki János: Küzdelmes mérkőzésen szereztük meg megérdemelten a 3 pontot. Tovább tart a lendületünk, és reméljük egyre előrébb jutunk.


Szirmabesenyő U19 - Aszaló U19: 4-0 (3-0)
Szirmabesenyő, 25 néző. V.: Kulik

Aszaló: Kádas - Lakatos A., Czimbalmos, Kiss, Gáspár - Szakácsi (Homonnay), Szabó, Bátkai, Füleki - Glonczi, Mezei (Lakatos R.). Megbízott edző: Füleki János
Kiállítva: Füleki (79. percben)

Ifjúsági csapatunk elszenvedte a tavaszi szezonban harmadik vereségét. A találkozón két visszatérő is pályára lépett: Homonnay László és Lakatos Richárd is újra stoplist húzott, bár a mai napon ők sem tudtak segíteni a mesterét hiányolni kényszerülő csapaton. Ráadásul Füleki Dávidot a 79. percben kiállította a szakmája elején járó fiatal játékvezető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése