2012. január 8., vasárnap

"Lesz ez még jobb is"

Horváth Benjámin

Majd egy éve érkezett hozzánk Göncről Horváth Benjámin, aki jól érzi magát Aszalón és bár térdműtéte miatt csak a 9. fordulóban léphetett először pályára, onnantól kezdve visszatért a csapatba a csupa szív középpályás. A téli teremtornák hadán résztvevő játékos Ináncson például a torna legjobbja lett, nagypályán viszont addig nem nyugszik, míg szögletből nem fejel gólt! 

Térdműtéted után csak nagyjából fél szezont futballoztál. Rendbe jött teljesen a térded, vagy néha érzed még a sérülésed?
Horváth Benjámin: Sokszor elmondtam már ez nem sérülés volt. És még mindig fáj csak már nem olyan szinten mint előtte. Ezt teljesen rendbe hozni nem lehetett csak javítani rajta.

Hogyan sikerült a visszatérés, mennyire vagy megelégedve önmagaddal?
H.B.: Hát ahhoz képest hogy semmi edzés és játék nem volt a hátam mögött, szerintem nem volt rossz. Igaz a kondícióm érthető módon nagyon gyenge volt, de így is sokszor helyzetbe tudtam kerülni, amit általában egy kivétellel ki is hagytam. Lesz ez jobb is.

Annak ellenére, hogy a szezon elején csak kívülről figyelhetted a többieket, összességében mennyire vagy megelégedve a csapattal?
H.B.: Rossz volt kintről nézni a dolgokat, de összességében nem játszott rosszul a csapat. Szerintem sokat fejlődtünk abban, hogy tudunk alkalmazkodni a körülményekhez, viszont még mindig rengeteg helyzet kimarad.

Te kinek a teljesítményét emelnéd ki csapattársaid közül?
H.B.: Lajos, aki szinte minden meccsen kimagaslót nyújtott. Deme Attila, ő minden meccsen magabiztos volt nem mellesleg védő létére a csapat házi gólkirálya, és sokszor ő hajtotta az utolsó pillanatokban is a csapatot. Meczkó Gergő, aki az új szerepkörében egész félévben átlag felettit nyújtott.
Szögletből gólt fejelni! (középen felugorva)

2012-t írunk. Volt-e futball illetően valami újévi fogadalmad?
H.B.: Persze, hogy volt, három is. Az első az, hogy szöglet után fejelek egy gólt, a második, hogy nem passzolok senkinek, a harmadik pedig, hogy többet magyar meccsre nem fogadok.

Egy éve vagy tagja az aszalói csapatnak. Mik a benyomásaid, mennyire érzed jól magad?
H.B.: Jól érzem magam, szeretek ebben a csapatban focizni, jó a társaság. No problem.

Jön a buktató: hol jobb a pálya: Vizsolyban vagy Aszalón?
H.B.: Ez nem egy egyszerű kérdés. Egyik rosszabb, mint a másik, de mivel a szívem haza húz és ugyebár egy legendás "arénáról" van szó, ezért azt mondom a Stadium of Vizsoly jobb pálya.

Teremtornák időszakát éljük. A Szilveszter-kupán dicsekedtél! Milyen tornákon, kikkel és milyen sikereket értél el?
H.B.: Igen, valóban jártam pár helyen. Először Ináncson, ahol megnyertük a tornát Tili-Toli nevű csapatommal, olyan játékosok ellen játszhattam itt, mint Füleki Gábor (Hamsik). Ezek után az encsi Szilveszter-kupán szerepeltem Kéri FC néven, itt sajnos búcsúztunk a csoportból. Jelenleg pedig Sárospatakon cselezgetek a Légiósok mezében, itt még tart a küzdelem.

Lassan elkezdődik számunkra is a felkészülés: a főiskola miatt mennyire fogsz tudni a társakkal készülni, vagy marad a nyíregyi egyéni felkészülés?
H.B.: Ezt még nem tudom megmondani. Majd a következő féléves órarendem eldönti, de ha tudok ott leszek mindig, ha meg nem akkor megpróbálok egyénileg készülni.

Horváth Benjámin teljes őszi statisztikája:

2011/2012 ősz
Mérkőzések száma
Játszott perc
Lecserélt
Becserélt
Lőtt
 gól
Sárga lap
Piros lap
Bajnokság
9
648
2
2
1
2
-
8
M. Kupa
-
-
-
-
-
-
-
-
ÖSSZESEN
9
648
2
2
1
2
-
8

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése