2012. augusztus 10., péntek

Magabiztos győzelem - egyik, a másik után!

Nagy harc volt a fiatalokkal

A héten két edzőmérkőzéssel hangolt felnőtt csapatunk a jövőhéten induló bajnoki szezonra. Előbb kedden, az MVSC-nél tettek látogatást kedvenceink, ahol egy jó mérkőzésen, helyenként jó játékkal, ugyanakkor sok kihagyott helyzettel, magabiztosan győzték le a "vasutas-csapatot" Halder vezetésével a mieink.
 Csütörtökön pedig szintén Miskolcra tettek látogatást a felnőttek, ekkor a DVTK U17-es korosztályú együttese látta vendégül a mieinket, az idén elkészült és átadott új füves edzőpályán, ahol eddig nem sok csapat vendégszerepelhetett! A kiváló minőségű pályának meg lett az eredménye, ugyanis nagyszerű játékot bemutatva, sima 3-0-ás eredménnyel távozott csapatunk Diósgyőrből, úgy hogy a diósgyőri fiatalok még büntetőből sem tudták bevenni a kapunkat, az éppen "szolgálatban lévő" Medve ugyanis hárított. Kifejezetten szép támadásokat vezettek főleg a második félidőben kedvenceink, ennek az eredménye lett előbb sakk-matt helyzetig kijátszott Pecsenye Krisztián, majd Tóth Norbert gólja.
Képek a mérkőzésről: ide kattintva!


MVSC-Aszaló: 1-4
Miskolc

Aszaló: Gyana (Medve) - Tóth N. (Pecsenye), Agárdi (Varga), Meczkó, Konkoly (Lukács) - Füleki (Glonczi), Sikorszki, Gierling, Horváth (Orlóczki) - Halder, Abonyi (Konczvald)

Gólszerzők: Halder (2), Abonyi, Glonczi



DVTK U17-Aszaló: 0-3 (0-1)
Diósgyőr, 50 néző
Aszaló: Lövey (Medve, Gyana) - Buri (Pecsenye), Agárdi, Meczkó, Lukács (Konkoly) - Tóth N., Sikorszki, Füleki (Varga), Gierling (Kosztek) - Halder, Glonczi (Horváth)

Gólszerzők: Gierling, Pecsenye, Tóth N.

További eredmény: Encs-Tállya: 3-2

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése