2012. augusztus 14., kedd

Hatan gyarapítják az érkezők névsorát!

 A hétvégén elkezdődik a 2012/2013-as bajnokság. A tavalyi 5. helyezés után, az idén egyértelműen a dobogó lett megjelölve célkitűzésként. Ennek érdekében a tavalyi keretet még inkább erősebbé kívánta tenni a vezetőség, melynek érdekében 6 új játékos érkezett csapatunkhoz. Közülük a leginkább ismerős Glonczi Károly lehet, aki egyévnyi távollét után az MVSC-től érkezik vissza a felnőtt csapathoz. Az további újak közül, Gyana Gergely a kapusként bevethető, Pecsenye Kirsztián és a ballábas Gierling Csongor akár a védelemben, akár a középpályán otthon érzi magát, de ebbe a kategóriába sorolható Lukács István is. A támadósorba érkezett Vécsi Gábor, aki a jó formában lévő Halder Péterrel vagy éppen a tavalyi házi gólkirállyal, Lázár Norberttel igazán ütős támadósort alkothat a szezonban.
 S hogy mindezt ki fogja eldönteni? Az elmúlt évadzárón, a tavaszi utolsó hét fordulóban vezetőedzőként tevékenykedő, Luhály István és az Aszalói Sportegyesület útjai elváltak. Ezúton köszönjük Barcsa László és Luhály István elmúlt másfél éves munkáját, amelyet a felnőtt csapat mellett töltöttek! Az új vezetőedző pedig nem érkezik sehonnan, a tavalyi bajnok Bükkábrányhoz hasonlóan, házon belül oldja meg egyesületünk a vezetőedző "problémáját". Ráadásul ketten is előlépnek: a csapatkapitány Lövey Lajos, és Agárdi Zsolt lesz az elkövetkezőkben az, aki felel majd a felnőtt csapat hogylétéről, felállásáról, edzéseiről és eredményeiről. Az edzéslátogatottságra nem lehet panasz, ugyanis sosem volt 10 fő alatt az edzésen jelenlévők száma, így ha ezen múlik, biztosan győzelemmel hagyja el a csapat Edelényt. Na de, hogy milyen felállásban? Az legyen a "Mester(ek)" dolga.

Ők hatan érkeztek:



Gyana Gergely


Mezszám: 12
Születési idő: 1987. 04. 04.
Poszt: kapus
Korábbi klubjai: Sárospataki TC, Hercegkút, Ricse





Pecsenye Krisztián

Mezszám: 70
Születési idő: 1993. 11. 28.
Poszt: védő, középpályás
Korábbi klubjai: Abaújszántói VS, Encs VSC, Kazincbarcika BSC, Abaújszántói VS, Sajószentpéter VS





Lukács István

Mezszám: 6
Születési idő: 1984. 10. 30.
Poszt: középpályás
Korábbi klubjai: Sátoraljaújhely TKS, Sárospataki TC






Glonczi Károly

Mezszám: 20
Születési idő: 
Poszt: középpályás
Korábbi klubjai: Aszaló, MVSC






Gierling Csongor

Mezszám: 13
Születési idő: 1992. 01. 13.
Poszt: középpályás
Korábbi klubjai: Sárospataki TC, Bodroghalom, Sárospataki TC,  Mád FC (kölcsön)





Vécsi Gábor

Mezszám: 18
Születési idő: 1984. 03. 25.
Poszt: csatár
Korábbi klubjai: Sárospataki TC, Onga KSE, Cigánd SE, Sárospataki TC

7 megjegyzés:

  1. Sok sikert kivánok a csapatnak,remélem meg lesz a dobogó,megérdemlitek!Örülök ha egy kicsi részem is volt benne,hogy Aszaló jelenleg az osztály egyik élcsapata.Üdvözlettel,Barcsa László

    VálaszTörlés
  2. Köszöntök minden új/és régi/ játékost, akik az ASZALO SE szineiben folytatják tovább pályafutásukat.
    Új szezon,új tervek. EGYÜTT !!!
    Jó közösségbe kerültetek,jó feltételek mellett.
    Az Önkormányzat,a vezetők,a szponzorok, a szurkolók és a CSAPAT többi tagjai segíteni fognak a beilleszkedésben és minden feltételt biztosítani fognak a jó szerepléshez.
    Ismeritek a célt. Kérlek Titeket, hogy tudásotokkal,pozitív hozzáállásotokkal lehetőségeitekhez képest tegyetek meg mindent annak érdekében,hogy az egyébként is jó baráti társsaság tovább erőssödjön és 30 lejátszott bajnoki forduló után a dobogó lehető legmagasabb fokán köszöntsön Titeket ASZALÓ lelkes szurkoló tábora.
    HAJRÁ ASZALÓ !!!
    SALA 21

    VálaszTörlés
  3. Segítséget kérek!
    Füleki Jánoshoz kérek szépen egy elérhetőséget,fontos lenne számunkra.
    Köszönöm!

    Kód-Firenze

    VálaszTörlés
  4. Nem vagyok benne biztos,hogy nem sok e az ujjonnan igazoltak száma,miért nem azoknak a játékosoknak kell bizalmat szavazni akik idáig elérték ezt a szép eredményt.Egy félcsapatra való játékost igazolni tulzás,akár anyagi,akár morális szempontból.Szerintem az edző megoldás sem jó dolog,főleg ha Agárdy olyan poszton akarja magát bevetni ahol az elődeinek árnyékában még megsem. pihenhet.Nagyon meg kell gondolni rögtön az elején,hogy eredmény kell, vagy csak kell egy csapat.
    Egy lelkes szurkoló aki szeretné,ha Aszaló bajnok lenne.Hajrá Aszaló:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Segítek.
      Nem lesz teljes, de valamit talán segíthetek !
      Elment,vagy legalábbis nem számíthatunk rá:
      Ajtay,Kispál,Bodnár,Ónodi,Jakab,Tóth. - 6 fő
      Látszám ugyanaz, de szerintem minőségi javulással.Nem személyenként kell ezt érteni, hanem összességében,ez azt hiszem egyértelmű.
      H megfigyelted a CSAPAT 5-6 éve folyamatosan erőssödik,egy-két minőségi cserével mindíg javul.-Ez sem kérdés.
      Hidd el nekem, hogy a játékosok egymás között érzik legjobban,mikor,hol,milyen poszton kell csere,mert egyébként elmegy a meccs.Ők tudják és érzik legjobban, hogy aznap kinek nem megy,ki nem képes hozni formályát.
      Próbáljuk ki ezt a megoldást és szurkoljunk ennek a sikerében.MINDENT BELE. HAJRÁ ASZALÓ !!!
      SALA 21

      Törlés
    2. A siker egyenlő a cél elérése. Itt a léc magasra van téve,ami azt jelenti,hogy az első perctől kezdve a legjobb csapatot kell a pályára küldeni vagyis már nincs idő

      kisérletezni.De holnap majd meglátjuk.Hajrá Aszaló:Egy lelkes szurkoló.

      Törlés
    3. Szó sincs kisérletezésről.A belső edzőkre gondoltam, de ezt lemérni egy mérkőzésből nem szabad.Szezon végére fog eldölni,hogy jól gondoltuk-e.
      A CSAPAT egyébként valóban egységes és az újonnan igazolt játékosokkal biztos vagyok benne,hogy sokat erőssödött.
      Holnap mindent bele FIÚK. HAJRÁ ASZALÓ !!!
      SALA 21.

      Törlés