2017. augusztus 11., péntek

Egykori utánpótlás válogatott labdarúgó igazolt Aszalóra

Szász Balázs az utánpótlás válogatottban
Nem fejeződött be a felnőtt csapat erősítése, hiszen a bajnoki rajt előtt sikerült megállapodnia a vezetőknek Szász Balázzsal. Az egykori magyar korosztályos válogatott labdarúgó, a DVTK utánpótlás játékosaként stabil tagja volt korábban a magyar U15-s és U16-s nemzeti csapatnak. A címeres mezben megjárta Spanyolországot, Olaszországot és Oroszországot. Moszkvában a korosztályos nemzeti csapattal első helyen végzett egy nemzetközi tornán. A mindössze 19 esztendős középpályás a DVTK-t elhagyva az előző szezonban a megyei I. osztályú Mádon próbált szerencsét. 11 mérkőzésen kapott mindössze szerepet a megyei elitben, így ebben az évben komoly célokkal érkezett Aszalóra. Újonnan igazolt játékosunk annak a Szász Tamásnak az öccse, aki 2010 és 2012 között játszott Aszalón.  
Örülök, hogy sikerült egy jó csapatot találnom, ahol komolyan számolnak velem - kezdte Szász Balázs. Bátyám, Tamás korábban szép éveket töltött el Aszalón, így tudtam, hogy nagyon korrekt vezetők vannak az együttesnél. Nem titkolt szándékom, hogy szeretném bebizonyítani, hogy jó játékos vagyok és megállom a helyem felsőbb osztályokban is. Nem tekintek visszalépésként a megyei II. osztályra, sőt. Jó lehetőséget kapok arra, hogy az előző szezonom után újra felépítsem magam és felhívjam magamra a figyelmet. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy bérelt helyem van a kezdőben, hiszen ugyanúgy meg kell küzdenem a kezdőcsapatért, mint mindenki másnak a keretben. Ebből az egészséges harcból úgy gondolom a csapat is csak profitálhat. A csapattársaimban nagyon szimpatikus és jó játékosokat ismertem meg az edzőmérkőzések során, és úgy gondolom, ahogy az elmúlt években is, a legmagasabb célokért küzdhetünk a végelszámolásnál. 

Szász Balázs adatlapja

Név: Szász Balázs
Születési idő: 1998. február 18.
Posztja: középpályás

Eddigi klubjai

2016/2017 Mád (Megyei I. osztály) 11/0
2015/2016 DVTK U19 (U19 I. osztály) 15/0
2014/2015 DVTK U18 (U18 I. osztály) 25/3
2013/2014 DVTK U17 (U17 I. osztály) 20/0
2012/2013 DVTK U16 (U16 I. osztály) 20/8 (U15 I. osztály) 11/7
2011/2012 DVTK U15 (U15 I. osztály) 26/13
2010/2011 DVTK U14 (U13 I. osztály) 25/10
2009/2010 DVTK U13 (U13 II. osztály, Észak-Keleti csoport) 24/15

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése