2017. augusztus 18., péntek

"Végre győztesként kell elhagyni a pályát"

Bari Gábor komoly célokkal vágott neki a szezonnak
Bari Gábor remek formában kezdte a szezont, hiszen amellett hogy a felkészülési mérkőzéseken is az ellenfelek kapujába talált, Sajósenyén egy, a szerdai kupamérkőzésen pedig két gólt szerzett. Ahogy az várható volt, egyértelműen ő lesz az egyik gólfelelőse ebben a szezonban is az együttesnek. A 32 esztendős támadó ezúttal szeretné túlszárnyalni korábbi önmagát, és legalább harmincszor az ellenfelek kapujába találni. Interjú.


Gól az első bajnoki mérkőzésen, két gól a kupameccsen. Jó formában érzed magad? 
- Igen, nagyon jó formában érzem magam. A felkészülési mérkőzéseken is sikerült az ellenfelek kapujába találnom, és a tétmérkőzéseken is jól indult a szezon a számomra, úgyhogy ilyen szempontból nem panaszkodhatom.

Eddig két mérkőzés, három gól a mérleg
Ugyanakkor hiába a két tétmérkőzés, két vereséggel kezdte a csapat az idei szezont. Mit kell másképp csinálni, hogy hétvégén győztesen hagyja el a csapat a pályát Parasznyán?
- Az első két tétmeccs tanulságait levonva, a védekezésre kell jobban odafigyelnünk. Ha hátul rendben leszünk és elkerüljük a hibákat, akkor biztos vagyok benne, hogy győztesen fogjuk elhagyni a pályát.

A megyei I. osztályban kezdte az évet a tavalyi bajnok és az ezüstérmes. Papíron az egyik legerősebb csapat jelenleg az aszalói a bajnokságban. Milyen szezon elé néz az együttes?
- Még az elején kaptunk egy pofont, ami hosszú távon akár jó hatással is lehet egy csapatra. Remélem ez nálunk is bekövetkezik és a két vereség után a hétvégi bajnoki mérkőzésre már összeszedjük magunkat. Úgy gondolom, ha lendületbe jövünk és koncentráltan futballozunk, akkor akár képesek lehetünk minden meccset győztesen lehozni a szezonban. Ha ez sikerülne, senki nem mutogatna ránk az első két mérkőzés miatt.

Bari Gáborék hétvégén Parasznyán bizonyíthatnak
 A tavalyi évben fél szezon alatt sikerült 13-szor az ellenfelek kapujába találnod. Az éven mennyivel lennél elégedett?
- Két évvel ezelőtt 21 találatig jutottam Aszalón, a tavalyi fél szezonban 13 találatig jutottam egy fél szezon alatt. Sosem sikerült még korábban harminc gólt rúgnom, egyszer jutottam 29 gólig, még borsodsziráki színekben. Nagyon elégedett lennék, ha sikerülne ezt túlszárnyalni és harmincszor betalálnék az ellenfelek kapujába. Egy már megvan.

Hétvégén milyen mérkőzésre számítasz? Tavasszal bár felbillent a pálya, mégis pont nélkül maradtunk...
- Nagyon szoros mérkőzés elé nézhetünk, mivel hozzánk hasonlóan Parasznya sem kezdte jól a bajnokságot. Az ellenfél mellett a pálya is nagy ellenfelünk lesz, de remélem végre sikerül győztesként elhagyni a pályát a hétvégén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése